Dárdai Pál kapitányi búcsúja után ismét tort ül a sötétség a magyar net némely zugaiban, de ami ennél is csúnyább még az MLSZ hivatalos sajtótájékoztatóján is. A magam részéről értem, amit néhány szakújságíró, a Trollfoci arca és a hogy_is_hívják ultracsoport vezetője nem. Dárdainak és családjának a legjobb Berlinben. Ráadásul bízom benne, hogy Bernd Storckkal is sikerül kijutnia a foci válogatottunknak az EB-re.
Viszlát, kapitány
Imádom az MLSZ sajtótájékoztatóit. Ha szívesen derülnék jókedvre, megnézek egyet a youtube-ról. Dárdai Pali profizmusa ugyan szertefoszlatta a konferenciák korábbi stand up kabaré jellegét. Egervári a nevetséges magyar fociedzői zsargont hozta magbiztosan, Pintér a magyar nyelvvel vívott térdcsapkodós röhögést és fájdalomtól csorgó könnyeket egyaránt előcsaló hősies harcával hívta fel magára a figyelmet, míg korábban a strandpapucsos Szalai Ádám éles és jogos kritikájával dörrentett a lecsóba. Pali sajtótájékoztatói aztán a magyar ugar fölé emelkedett gondolatokkal öntöttek tisztább vizet a sajtómunkások poharába. Bernd Storck új szövetségi kapitányt bemutató keddi (július 21-i) eseménybe most pedig éppen egy sztendápos, Rekop Gyuri trollfocizott bele kissé bugyuta eszmefutattásaival.
Pep Guardiola úgy döntött, hogy szarik a Bayern München hagyományaira. Tartja a menetrendet minden évben elad egy klubikont. Tavaly a friss világbajnok Kroost postázta Madridba, hogy helyére az öregecskedő korábbi világbajnokot, Xabi Alonsót hozza Münchenbe. A napokban egy másik klubemblémán adott túl. A müncheni nevelésű Schweinsteiger bullshitjét, miszerint élete vágya teljesült be azzal, hogy a Manchester Unitedben játszhat, csak kötve hiszem.
Lökd ide a sört!
Ismerőseim jól tudják, hogy nem vagyok a Bayern München megveszekedett szurkolója, sőt előbb mennék Geszti Péter koncertjére, mint hogy sajnáljam a bajorokat. A mai napig viháncolok az 1999-es Bl-döntő utolsó perceit visszanézve. Ha Bayernt éppen csúcsra juttató Jupp Heynckes-féle csapatatot, a klub hagyományaira nagyívben szaró Guardiolával akarják atomjaira robbantani, ahhoz is csak tapsolni tudok. Ezzel együtt értem meg a hevesen prüszkölő Bayern-fan spanjaimat, akik olykor alpári jelzőket sem sajnálnak, ha a katalán mestert kell gyalázniuk.
A napokban olvastam el Jonathan Wilson Futballforradalmak című jelentős művét, melyben a foci taktikai változásait elemzi a szerző a kezdetektől napjainkig. A vaskos könyv utolsó fejezete éppen Guardiola Barcájával foglalkozik. Melyből a jogos tiszteletkörök után az is kiderül, hogy a jó Pep se istent, se embert nem tisztel, ha saját álmodott focijának megvalósításáról van szó. Lazán kiszórta ár alatt az eredményes Eto'o-t a keretből Ibráért, hogy egy évre rá a svéd-bosnyákot is kivágja jelentős anyagi veszteséget okozva szeretett klubjának, mert nem olyan jó tanuló, jó sportoló srác, amilyet a csapatába álmodik.
Zlatan sem Pep embere
Wilson könyvében idézi a Barca és a holland futball II. Johanját, Neeskenst, aki szerint hiába másolják a Barcelona fociját a világ egyéb klubjai, a katalánok a Masia akadémia révén harminc év előnyben vannak a labdatartásra épülő passzjáték tekintetében. Eszerint jobb megoldásnak tűnik, ha egy-egy klub saját hagyományos erényeire építve próbálja verni a Barcát. Így tett Heynckes Bayernja is, amikor 7-0-ás összesítéssel zúzta a szét Guardiola Barcájának maradványait 2013 tavaszán. Aztán éppen Guardiola érkezett Münchenbe, hogy hasonló alázást kapjon Ancelotti Realjától éppen egy évre a Heynckes diadalra és 0-5-ös összesítéssel kullogjon el a színpadról a Bl-elődöntője után. Mondhatjuk, hogy a rutinos Carletto a térdére ültette Pepet és jól elfenekelte.
Pep azonban makacs ember, fundamentalistája saját, Wilson-által bielsistának nevezett elveinek. Nem ő a hibás - gondolta hetykén, nem létező bajszán pödrintve egyet. Kiszúrta tehát a Realból a szégyenletes párharcban kulcsfaktornak számító, de a zenitjén már túllévő Xabi Alonsót Kroos helyére, hogy újabb egy év múlva a vereség kulcsa lehessen a Guardiola-építményét éppen racionalizáló Luis Enrique-, azaz inkább Messi-Suarez-Neymar-féle Barcától. Nem törődött Pep azzal, hogy a három nevezett fenomén ellen életveszély tökig föltolni a védelmet. Iniestáék párszor úgyis kifogják játszani a tizenhatosig tolt presszinget és ha az a három csatár viszi a védőidre a zsugát, akkor az isten sem ment meg téged a góloktól. A csigalassú X. Alonsónak sem ugyanazok az erényei, amelyek Busquetséi voltak Guardiola korábbi csapatában.
Nyilván tisztában van ezekkel Pep is, de fundamentalista lévén kossuthkodik feszt, nem enged a saját 48-ából. Ez pedig még tiszteletreméltó is lehet. De ahogy a jelek mutatják makacssága nem ismer határokat, ahogy utolsó évében Barcelonában is az irracionalitásig erőltette elveit. A Schweinsteiger-deal azt sejteti, hogy a jelenállás szerinti utolsó müncheni szezonjában is úgy gondolja, hogy utána a vízözön. E pillanatban Arrigo Sacchi karrieríve látszik számára a legvalószínűbbnek.
Tschüss, Sweini!
A kopasz zseni megalkotta a legendás Tassotti-Costacurta-Baresi-Maldini védősorral felálló és a Rijkard-Gullit-Van Basten tengely mentén pazarul szuperáló csoda Milant az 1980-as évek végén. Milánóban maradéktalanul tudta érvényesíteni az elveit. (A Milant pár év múlva Fabio Capello vitte ismét a csúcsra módosítva Arrigo Sacchi elgondolásain, ahogy idén Luis Enriquevel nyert a Barca Bl-t, nem feltétlenül ragaszkodva a Pep-féle elvekhez. A Sacchi és a Capello-féle Milan és a két Barca sikere között egyaránt négy év telt el). Utána aztán sehol sem ismételhette meg korábbi sikereit Sacchi, mégha az olasz válogatottal egy vébédöntő össze is jött neki 1994-ben. Arrigo mester is fundamentalista edző volt. Újszerű elveinek köszönhette sikereit és bukását is.
Ha csak a müncheni kilátásait vesszük Pep Guardiolának, akkor pedig Mourinho madridi vesszőfutásához hasonló sors rajzolódik ki. Azért fog bukni, mert nagyobbnak gondolja magát, vagy futballról valott elveit a klubnál. Egyelőre két habkönnyű német bajnoki cím mellett egy megnyert és egy bukott német kupa és két bl-elődöntő az egyik oldalon, illetve a Heynckes-féle világverő csapat lebontása és két klubikon elkótyavetyélése a másikon jelenti Pep müncheni egyenlegét. Jelenleg nem tűnik valószínűnek, hogy utolsó évében müncheni edzőként is megkaparintja a kétszer már nyakon csókolt Bl-trófeát.
Lájkold blogunk Facebook-oldalát!
Bezzeg most a fél ország Csipes Tamara és Dombvári Bence szerencsétlen kokain ügyén csámcsog. Tavaly nyáron pedig mindössze azok a nem túl sokak ünnepelték őket, akik nemcsak az olimpián nézik meg a kajakosokat. Pedig akkor az előbbi világbajnokságot nyert a korábbiakhoz, utóbbi pedig világbajnoki ezüstérmet szerzett, megannyi ifi és junior világbajnoki címe mellé. Most pedig miattuk szégyenkezik a kajak-kenu szövetség és az olimpiai bizottság is tüstént megvonta tőlük a támogatást. Kétségtelenül hibázott a két bajnok, de nem hiszem, hogy életük végéig szégyenpadon kéne ülniük.Mindenesetre, ha az számít valamit a ha bemegy, gól blog kiáll Tamara és Bence mellett.
.JPG?full=1)
Csipes Tamara, a bajnok
A címben persze túlzás a maradonázás. Biztos vagyok benne, hogy nem kokainfüggők a most pórul járt sportolók. De ahogy Diegót ma is istenként tisztelik Argentínában, úgy Csipes és Dombvári eredményeire nekünk is büszkének kéne maradunk, ha már eddig azok voltunk miattuk. Maradonát ugyan nem kokain, hanem ephedrin használat miatt tiltották el az amerikai vébéről, ám akadnak neves sportolók, akiket kokózás után bannoltak hosszabb-rövidebb időre. Adrian Mutut, a román focistát ugyan kirúgták a Chelseaből, de nyolc hónapra rá már játszott a Fiorentinában.
Javier Sotomayor 1993 óta megdönthetetlen magasugró világcsúcsát sem lesz könnyebb följebb srófolni attól, hogy kokainozott és le is bukott utána. És az utóbbi tény nem változtat azon, hogy a kubai tag mindenidők legnagyobbja a szakágban.
Csipes és Dombvári szervezetébe talán egy szilveszteri vagy születésnapi buli keretében kerülhetett a popsztárok vacsorája. Ne legyünk álszentek, kerül ilyesmi az asztalra fiatal, de talán idősebb társaságokban is egy-egy alkalom adtán. Az alkalmi kokainfogyasztók többségének mégsem kell tartani a lebukástól. A doppingteszt viszont kimutatja a kokaint és nyilván eltiltás is jár fogyasztásáért, de nemigen befolyásolja a versenyen nyújtott teljesítményt.
Dombvári Bence, a másik bajnok
Az olimpiára készülő sportolókat egy tiszta felkészülésről szóló nyilatkozat értelmében akár még az ágyból is kirángathatják mintát adni és még a nyaralásuk helyszínét is meg kell osztaniuk az ellenőrökkel. A nyilatkozat szövege persze aggályos emberi jogilag. Ez viszont nem érdekli az életét az olimpiára föltevő fiatalt. Tudhatták volna Csipesék, mikor szippantották a kokaint, ebből baj lehet ha Tiszaker Ágnes (a Magyar Doppingellenes Csoport vezetője) bekopogtat hozzájuk az éj leple alatt. Dehát ugye fiatalság: bolondság.
Schmitt Pali bá meg a mai napig kedélyesen sztorizgat arról, mikor az edzőtáborból kiszöktek a kocsmába. Holott a két történet között csak annyi a különbség, hogy az alkoholt csak rendőr szondája mutatja ki aznap és nem a doppingteszt hetek múlva és hogy Pali báék legális drogot fogyasztottak, míg Dombváriék illegálisat, bár még az is, hogy a fiatalok feltehetően nem az edzőtábor ideje alatt kokóztak.
Ha már skiccpalinál tartunk meg is állhatunk egy pár szóra. Szóval a magyar sport közössége kiállt Schmitt mellett mikor kiderült, hogy hamisította a diploma dolgozatát, a magyar sport legnagyobbjai közfelkiáltással választották maguk közé, de ugyanők közösen kövezik Csipes Tamarát és Dombvári Bencét, mert kokainoztak. Legalábbis még senki nem állt ki mellettük nyilvánosan. Tartózkodnánk a moralizálástól, mindenki döntse el maga melyik a súlyosabb, diplomát hamisítani, vagy felrántani néhány csík kokót.
Aztán a Magyar Kajak Kenu Szövetség most bezzeg szégyenkezik. Pedig röstelkedett volna akkor, mikor a legutóbbi szegedi vébén a hitleri szöveggel (Deutschland, Deutschland über alles) játszották a himnuszt a német győztes tiszteletére. A tisztelt kajakoshölgy viszont jelezte, hogy ezt azért ne már. A szervezők persze mutogattak a németekre, hogy ők is jóváhagyták. A német vezetők persze bele sem hallgattak, mert el sem tudták képzelni, hogy előkerülhet ez a rosszemlékű verzió. És tévedésből nem is. Csak a szabotőr nem került elő máig sem. Hát ez a szégyen, nem a fiatalok bolondsága.
Mindenesetre je suis Dombvári Bence, de csak a nemem miatt, természetesen Csipes Tamara mellett is kállok, lehet hozzám csatlakozni. Remélem, hogy eltiltásuk után bizonyíthatják még, hogy tiszteletreméltó tagjai a magyar sport közösségnek. És akkor hajrá Tami, hajrá Bence!
Ha tetszik a blog, lájkold fb-oldalunkat!
Puzsér Robi általában valós problémákba tenyerel bele, ám ez a szurkoló vagy rajongó kérdés kevésbé lényeges, mint a korábbiak. Henriknek volt igaza a legutóbbi Aranylövés Puzsérral című Sport Klubos műsorban, miszerint a Robi által rajongónak nevezett kizárólag eredményekben, sőt trófeákban gondolkodó szurkolók mindig jelen voltak, csak most az internet felületei jócskán felerősítik a hangjukat.
Második fellépésem alkalmával az ultrákról beszélgettünk az Aranylövés Puzsérral című Sport Klub műsorban. Szenvedélyesen érveltünk mindannyian, néha bábeli hangzavart okozva, olykor pedig egymás szavába vágva. A műsor csúcspontjakor, úgy 17 percnél hárman üvöltözünk egyszerre. Már a megszólalásért is meg kellett küzdeni a felfokozott hangulatban. Mindenesetre Puzsér drabális energiái teljesen kimerítik az embert fél óra alatt. Pár gondolat még bennem maradt, de nem fojtom vissza őket. A beágyazott videó után jön a további frankó.
Kereső
Követők
