Ez a blog eddig sporttal foglalkozott és a továbbiakban is azzal fog, de a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás kapcsán több hónap után muszáj megszólalnia. Éppen azért, mert egy „névtelen blogger” is lehet Charlie ezekben a napokban. Ahogy elpattanhat az agya is olyan véleményeket olvasva, melyek szelíden vagy erőteljesebben azt súgják, hogy a lemészároltak a felelősek, sőt megérdemelték a sorsukat. Persze joga szerencsére akárkinek, hogy marhaságokat hordjon össze nyilvánosan, még ha Magyarorsazágon ideálisabb sajtóviszonyokról álmodnánk is.
Jelennek meg hazai web felületén írások, amelyek az áldozatok felelőségét feszegetik egy borzalmas tett után. A Charlie Hebdo karikatúráinak ízlésességén vagy ízléstelenségén moralizálnak most feszt. Pontosan azon, hogy meddig terjed a szabadság és honnantől szabadosság az. Teszi ezt a katolikus publicista (helló, Szőnyi Szilárd), osztja ezt a blogger (szevasz, Türke András István), meg a kommentelőik akik bólogatnak szavukra.
Az egyik ilyen írás egyenesen odáig hasít, miszerint nem sajnálja az áldozatokat, akik magukat tették céltáblává egy ilyen merénylethez. Moralizálhatnak azon persze meddig terjednek a szabadság határai, hiszen ez a szabadságukban áll. Ám ha már imádnak erkölcsökön rugózni, éppen akkor is tehették volna, amikor leültek a gép elé, hogy a lemészárolt karikaturisták morális felelősségét firtassák. Vajon ezek-e azok a napok, amikor ezt meg kell tenniük?
Lehet, hogy egyik másik Charlie Hebdo karikatúra valóban erős volt, talán túl provokatív is. De az isten szerelmére, tényleg most kell ezt firtatni - hát már a gyász sem szent, kedves mélyen hívő barátaim?
A magam részéről úgy kódolom az általam látott vallási tárgyú CH karikatúrákat, hogy azok nem a hiten gúnyolódnak és nem is az egyes vallásokon, csak a förtelmes álszentségen, amely világvallások egyházainak, sőt egyes híveinek magatartásából is szemünkbe ütközik. Gondolhatunk itt éppen mélyen vallásos emberek homofóbiájára és arra mennyi egyéb apró-cseprő ügyben ítélkeznek istenük helyett.
Ha már itt tartunk, nem vagyok meggyőződve isten létezéséről, ennek a véleményemnek gyakran hangot is adok és ilyenkor látom a lenézést, sőt lesajnálást néhány mélyen vallásos, vagy csak bazira álszent ember szemében. A tekinteteken viszont eszemben sincs megsértődni, mert tudom, hogy szerencsés esetben mély meggyőződés diktálja ezeket a pillantásokat.
Ám jól néznénk ki, ha az álszent viselkedést, az oktondi álmoralizálást ne tehetnénk szóvá, akár provokatív karikatúrák képében. A humor azért is gyönyörű, mert a viccet nem kell vérkomolyan venni, azt inkább érteni kell, ha szeretni nem is muszáj.
Amikor meg azt látom, hogy akár otrombának is tekinthető viccek miatt lemészárolnak egy szerkesztőséget, gondolkozom vadul. Jut eszembe ilyenkor, hogy ha létezik isten, akkor volna neki némi humorérzéke is. Ha mindenható az úr mint ahogy mondják, akkor kétségtelenül értenie kell a viccet, legyen az bármilyen durva, sőt akár sértő.
Popp nicknevem mögött rejlik az eredeti: Bognár Péter vagyok, sőt ezekben a napokban mindenképp én vagyok Charlie.
Kereső
Követők
