Puzsér Robi általában valós problémákba tenyerel bele, ám ez a szurkoló vagy rajongó kérdés kevésbé lényeges, mint a korábbiak. Henriknek volt igaza a legutóbbi Aranylövés Puzsérral című Sport Klubos műsorban, miszerint a Robi által rajongónak nevezett kizárólag eredményekben, sőt trófeákban gondolkodó szurkolók mindig jelen voltak, csak most az internet felületei jócskán felerősítik a hangjukat.
Hogyha karikírozni akarnám az Aranylövés legutóbbi két műsorát, Madách szavait megforgatva jönnék azzal, hogy nincs a teremtésben szurkoló, csak Puzsér Robi. Vannak a szélsőségesek: az ultrák, akik többnek gondolják magukat a klubnál, vannak a rajongók, akikinek úgy bilux-szol trófeát a szemük, ahogy dollárjelet Dagobert McChipé és persze a végén marad Robi, a szurkoló.
Oké, az Arsenal magyarországi szurkolói is faszák azért Puzsér szerint. És itt csúszunk át megint oda, mi minden szorult belém a műsorban. Szóval Robi azt mondja, hogy amit Wernger teremtett az az igazi klubmodell és tök jó, hogy nem trófeákba gondolkozik Arsene. De azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ellenben mindig ott vannak a négyben és tavasszal a Bl-ben.
Pedig Wengernek éppen trófeányi jelentőségű, hogy mindig a bl-ben legyen és ha ott éri a tavasz, nagy baj már nem érheti. Aztán azért sem tapsolom Wenger modelljét, mert az Arsenal élen járt az angol klubok haladó szokásában, amely kontinentális és az angol munkajogi szabályozás különbözőségéből fakad. Azaz, hogy Angliában már 16 évesen munkaszerződést köthetnek egy fiatallal, szemben az Európában 18 évnél meghúzott korhatárral. Nos, az Arsenal élen járt a fiatalkorú tehetségek lerablásából a golyóbis különböző zugaiból. De nem ám csak kiscsapatoktól, hanem olasz élkluboktól, sőt a Barcelonától is szipkáztak tini kölyköket. Ezekután tessenek dönteni, akkor Arsene Wenger szatyros néni-e, vagy szatyros bácsi.
Egyébként abban sincs igaza Robinak, hogy az Arsenal Wengernél vált valami többé, mint egy angol csapat a sok közül. Az Arsenalnak Wenger előtt jóval, már az 1930-as években is akadt nagy korszaka. Az akkori menedzserről, Herbert Chapmanről mondták, amit Puzsér Wengerről: " The Man who Made Arsenal". De Hornby könyvéből azt is tudjuk, hogy az Arsenal nem éppen a csúcskorszakában, de a hetvenes évek Leeds United uralta kezdetén 1972-ben is tudott duplázni.
Kétféle magyarországi Arsenal-drukkert ismerek. Az egyik Nick Hornby Fociláz című könyvét olvasva lett ágyús és csak a másik szeretett bele a Wenger-féle csilivilibe, avagy a Bergkamp, Henry, Pires, Ljungberg, Vieira-féle "francia csürhébe". Oszt nemcsak Hornby olvasói, de az íróval együtt még a Highbury lelátóin cseperedő kölykök sem raknak egyenlőségjelet az Arsene keresztnév és az Arsenal nevű klub közé.
Kereső
Követők
