Ez a blog eddig sporttal foglalkozott és a továbbiakban is azzal fog, de a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás kapcsán több hónap után muszáj megszólalnia. Éppen azért, mert egy "névtelen blogger" is lehet Charlie ezekben a napokban. Ahogy elpattanhat az agya is olyan véleményeket olvasva, melyek szelíden vagy erőteljesebben azt súgják, hogy a lemészároltak a felelősek, sőt megérdemelték a sorsukat. Persze joga szerencsére akárkinek, hogy marhaságokat hordjon össze nyilvánosan, még ha Magyarorsazágon ideálisabb sajtóviszonyokról álmodnánk is.
A Bocskai-Karolina sarokról a Feneketlen tóig hallatszott kurjantásom szombat este fél nyolc táján, amikor a nemzeti Dzsudzsi egyenlített Bukarestben. (Hamarosan újabb hazafi keblet dagaszató örömként azt is megtudtam, hogy a jóértelembe' vett Berki Krisztián harmadszor is világbajnok lett lólengésben). Nem gondoltam volna pénteken, hogy kedden majd alig várom a nemzeti fiúk Feröer elleni meccsét. Azt viszont már akkor sem értettem, hogy miért ünnepel a magyar sajtó gyűlölettől habzószájú fasisztoid idiótákat a magyar foci válogatott sikere után. Olyanokat, akiknek többek között azt köszönhetjük, hogy tavaly tavasszal üres lelátók előtt kellett játszania a magyar válogatottnak a hazait Románia ellen.
Déri János jut eszembe a budapesti vízilabda EB közvetítéseit nézve. A Rádió Kabarét konferálta a neves tévés az 1980-as évek végén, az erősödő rendszerváltó hangulatban. A Markos-Nádas duó meg is találta, hogy még az említett évtized elején fényesre nyalta a komcsiknak egy siposmezei karate bemutatón. A póló közvetítéseket nézve a Margitsziget tűnik napjaink Siposmezejének.
Hajrá magyarok! (fotó: sporthiradó.hu)
Hetek óta ígérjük és nesze: angliai emberünk, Strigo az ottani közvetítéseket véleményezi posztjában. Az alábbiakban övé a szó.
Mivel Popp kolléga eléggé kiakadt a magyar vb-műsorok színvonalán (a közösségi médiában megjelenő reakciók alapján teljesen jogosan), felkért hogy írjak pár bekezdést arról, miként is csinálják mindezt a focival együtt lélegző Angliában. Mert hogy jómagam is annak a párszázezer fős tömegnek a része vagyok, akik az utóbbi években elkeseredettségükben külföldön próbáltak szerencsét. Hogy nekem mi hiányzik Magyarországról, azt hosszasan tudnám sorolni, de a különböző sportesemények m1 általi tálalása biztosan nincs ezen a listán. És nem csak azért, mert idegesítő a kommentátorok stílusa, vagy megmosolyogtató a stúdióban ülő szakértők hozzá(nem)értése, hanem mert itt Nagy-Britanniában megtapasztaltam azt, milyen amikor ezt profi módon csinálják.
1998 óta több hivatalos dala is akad egy-egy focivébének, a braziliainak mindjárt négy. A legismertebbről már szóltunk, a másik hivatalos himnuszról, viszont még nem. Pedig a Dar um Jeito (We Will Find a Way) címűnek egy Shakiránál méltóbb világhírnév is gazdája, Carlos Santana jegyzi előadóként részben, de sajnos nem szerzőként.
Viva Carlos Santana!
Kereső
Követők
